Harc Pattinsonért! Kristen Stewart fél Emma Watsontól
Esme
2010.10.11. 17:40
Kristen Stewart attól tart, hogy a Harry Potter filmek sztárja, Emma Watson ellopja tőle szerelmét, Robert Pattinsont.
A Twilight Saga Bellája, Kristen Stewart aggódik párkapcsolata miatt, pasija a sármos Robert Pattinson ugyanis egy igazán csinos partnerrel forgatja új filmjét, a Dark Arc-ot. A szóban forgó hölgy nem más, mint a Harry Potter sorozat Hermoine Grangere, Emma Watson.
„Kristen – mint a legtöbb lány – féltékeny Emmára, és fenyegetve érzi kapcsolatát Roberttel, aki ráadásul kifejtette, nagyon édesnek találja kolléganőjét. Kristen amiatt is aggódik, hogy Rob és Emma túlságosan egy hullámhosszra kerülnek, ugyanis mindketten angolok" - mesélte Kristen egyik barátja.
A rossz pletykák szerint Emma sem vélekedik pozitívan Kristenről. Sőt, egyenesen tehetségtelennek titulálta kolléganőjét, aki másra sem jó, csak, hogy szexszimbólum legyen – ami szerinte szintén nevetséges gondolat.
Robert Pattinsont zenei albumot ad ki?
Esme
2010.10.11. 17:34
A híresztelések szerint Robert Pattinsont arra ösztökélik, adjon ki egy albumot, hiszen imádja a zenét. Pattinson gitározik és zongorázik, zeneszerzéssel is foglalkozik. “Nem hajlok afelé, hogy kiadjam, de szeretnék pár fellépést. De talán az egyetlen dolog, hogy ez összejöjjön, ha kiadsz egy albumot.”Az Alkonyat című film zenéjében is közreműködött, a Never Think című dalt Sam Bradleyvel közösen írta és ő is énekli,valamint a Let Me Sign című dalt is ő énekelte fel a filmzenei albumra. Catherine Hardwicke a film egyik első vágásakor adta hozzá a dalokat a filmzenéhez Pattinson tudta nélkül, aki később beleegyezett, hogy a dalok szerepeljenek a filmben is, ne csak az albumon.[A hírek szerint Robert Pattinson-t arra buzdítják, hogy indítsa be zenei karrierjét.
Forrás: www.robertpattinson-daily.org
Néha elcsodálkozunk, miért is annyira fontos a kis Justinnak, hogy minél jobban el tudja bájolni a szebbik nem képviselőit, talán ő szeretne Casanova XXI. századi reinkarnációjaként nyomulni? Most például azt eszelte ki, hogy a sármos Roberttel karöltve kívánja meghódítani a női szíveket, egészen pontosan az angol lányokét...
Forrás: neon
A pletykák szerint az énekes épp aktívan randizgat, mégpedig Jasmine Villegassal - tudjátok, az egzotikus szépséggel a Baby videoklipjéből - de ez nem tartja vissza attól, hogy lépten-nyomon kinyilatkoztassa, ő mennnyire imádja a lányokat a tenyerén hordozni.
"Egyszer szeretnék egy páros randira menni Robert Pattinsonnal, főleg azért, mert ő Londonban nőtt fel, ismeri az angol csajokat. Adhatna pár tanácsot, hogy mit szeretnek, mert nagyon bírnám, ha bevágódhatnék néhánynál. Tök jó lenne, partyról partyra járnánk, kíváncsi vagyok, hogyan reagálnának az emberek..." -mondta Justin a Daily Mirror című magazinnak.
A 16 éves sztár már egészen részletesen elképzelte kettejük antréját, no meg kigondolta, milyen szövegekkel is kéne felszedni a "bulákat". Nem egészen a "Helló, szia, szevasz, van nálatok terasz?" de azért íme:
"Robertnek mindig téma a haja, szóval mi lenne, ha odamennénk és azzal indítanánk, hogy "Helló, mizu, szeretnéd megfogni a hajamat?" Szerintem ez nagyon poén!"
Újból lebukott a sztárpár - kínos pillanatok
Esme
2010.10.11. 17:33
Hiába bújkálnak
Robert Pattinson és Kristen Stewart kezdettől fogva titkolja a kapcsolatukat, ám újabb lesifotók bizonyítják, hogy nagyon is együtt vannak.
A sztárpár 2008-ban jött össze a Twilight (Alkonyat) forgatásán, és sokáig teljes titokban tudták tartani, hogy összejöttek, de amióta kiderült, hogy együtt vannak, továbbra is mindent megtesznek szerelmük leplezése érdekében.
A lesifotósok viszont mindent megtesznek, hogy újra meg újra felvételekkel bizonyítsák elsősorban a rajongók nagy örömére, hogy a két ifjú sztár sülve-főve együtt van.
Legutóbb a sztárpár Los Angelesben egy olasz étteremből (Ago) lépett ki, amelynek egyik tulajdonosa Robert De Niro, és pont a lesifotósok masinái elé kerültek. Lehajtották fejüket, mogorva arcot vágtak, de a lebukás egyértelmű volt
SRY:(:(
Esme
2010.10.11. 17:26
Szijasztok drágáim :D:D
Sajnálom, hogy már nagyon régóta nem vtam az oldalon, és nem frissítettem semmit :( de megígérem, hogy mostantól rendszeresen feljárok és dolgozom h ti jól szórakozzatok :))) Puszikaaa (L)
Twilight a TESCO polcain és újabb agyament paródia, de már hivatalos XP
Midori-chan & Bella & Esme
2010.08.02. 16:53
Hello Twilighterek!
MInt ahogy a képen is látszik megjelentek a Twilight cuccok, amit drága húgom alias Bella fedezett fel... Most pedig Bella jelentkezik... :D
És akkor most jöjjön az első cikkem erre az oldalra: Nos mindenkinek készségesen ajánlom a Vampires Suck című paródiafilm hivatalos előzetesét. Szerintem nagyon jó film lesz és a rekeszizmunkat sem fogja kímélni. Ennyi elég is a szövegelésből: Most már megnézhetitek ;D
Esme hozzászólása: Én már láttam és nagyon jó :D :D megnézhetitek ti is a moovie.hu-n. Mindenkinek ajánlom figyelmébe :)
Üdv.: MIdori-chan & Bella & Esme
Frissítések! :P
Midori-chan
2010.06.14. 16:48
Hello emberek!
Először is jó VAKÁCIÓT mindenkinek! =^.^=
Megtaláltam egy oldalon a New Moon magyar szinkronnal! :)
Meg lehet nézni INGYEN! :D >>Itt<< meg tudjátok nézni,
csak hagyni kell betölteni! Ha még több filmet akartok nézni